október 2011

Nemzeti ünnepünk: október 23.

 Az iskolai ünnepi műsorunkat az 1956. okt. 23-i események a szabadságharc és a hősök  tiszteletére, október 21-én/pénteken/ 11 órától a 4. órában tartjuk. Megjelenés ünnepi egyenruhában.

Este a községi ünnepélyre szeretettel várnak mindenkit. Menete: a hősökért szóló szentmise 17 órakor kezdődik, majd koszorúzás és 17.45 körül az ünnepi műsor tekinthető meg a tornacsarnokban. Ezt követően fáklyás felvonulás következik, majd az Önkormányzati Hivatal elé visszaérkezve  meleg kakaóval kedveskednek a felvonulóknak.

Az alsós diákok  az esti rendezvényre csak szülőkkel érkezzenek, a felsősök figyelmét is felhívjuk a fáklyákkal, gyertyákkal való körültekintő vonulásra.

Október 6.

Megemlékező műsort készítettünk az 1849. október 6-n elhunyt aradi vértanuk tiszteletére, a múlt eseményei mellett, vesekkel,  szomorkás hangulatú népi énekekkel  idéződtek fel az utolsó órák-percek.

A gyerekek hazaszeretetre nevelésében a hősök tisztelete, kitartása- hűsége, példaértékű kell, hogy legyen.

Történelem-magyar-ének órákon, osztályfőnöki órákon fontos a hallottak megbeszélése, az érzelmek kinyilvánítása.

Köszönjük a fellépő diákok és tanárok munkáját!

Tök jó napok

Október 12-14. Tök jó hét, tök jó napokkal.

-Szerdán: egyéni gyűjtőverseny indul, persze nem mást, mint tököt kell gyűjteni:kicsit, nagyot, óriásat, különlegeset, stb.,. A szakkörökön, művészeti órákon egész héten foglalkozunk a témával. Őszi köntösbe öltöztetjük az iskolát  és környékét,  és a tökön kívül, különféle őszi terméseket is felhasználunk.

.-Csütörtök délután: töklámpásokat faragunk a mesefigurákkal mesék kelnek életre  az iskolaudvaron a parkban és az Önkormányzat előtti téren.

-Pénteken: Tökfilkó túra keretében - Galagonya-parti  füvesember képző oskolát  végeznek a tanulók, az őszi erdő-mező gyógyító növényeivel ismerkedve. -Közben  a szülők "tök jó" lelkes csapata, finom Kakucsi gulyáslevest rotyogtat a bográcsban, palacsintával koronázva a napot  piknikezünk , pihenünk a réten.

 Este: 18 órától: Tök jó buli!!!!:::))), boszorkány és" szellem" szépségverseny, minél csúnyább annál szebb!!:) jelszóval.

Szeretettel várjuk az anyukák sütikészítő versenyére a finom különleges tökös, almás, diós sütiket! /kérnénk a receptet is mellékelni/ a sokszorosítás érdekében.

-Hétfőn: Tök jó mezei futóversenyt rendezünk a körzeti iskoláknak, a falu határában.

Mindenkinek "tök jó" szórakozást és tartalmas napokat kívánunk!!